2013.03.17.
12:03

Írta: Shy (just shy!)

Miért kell a Jószolgálat?

Egyértelművé vált, hogy nagyjából azokon a segítőkész embereken múlik egy krízishelyzet megoldása, akik gyors és hatékony döntésekkel képesek másoknak önzetlenül segíteni. A két napos hóválság is megmutatta, hogy csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e a bajba kerülteken segíteni.

Az összefogás és a politika mentes közös gondolkodás hozhat csak eredményeket, hiszen segíteni jó. Várjuk Facebook csoportunkban azokat az embereket, akik szeretnék, ha lenne egy virtuális szervezet, amely hatékonyan és korrekten képes informálni, hasznos tanácsokat adni, felajánlásokat gyűjteni és eljuttatni az arra éppen rászorulóknak.

A Facebook csoportunk taglétszáma az elmúlt két napban mintegy 1000 főre növekedett, és úgy látjuk, hogy komoly igény mutatkozik a későbbiekben az önkénteseink munkájára országszerte.

kép1.jpg

Most, hogy kisütött a nap, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden sötét felhő elszállt. Mindazonáltal nagy köszönet illeti azokat, akik képesek voltak azonnal reagálni, segíteni. Katonáknak, rendőröknek, tűzoltóknak, mentőknek és mindenkinek, aki akárcsak egyetlen hasznos megosztással segítette a fagyban dolgozók munkáját. Családoknak, akik befogadtak másokat, étterem, szálloda és panzió tulajdonosokat, akik szállással, meleg élelemmel segítették a fagyoskodókat. Köszönet mindenkinek aki megmutatta, hogy ez az ország a MIÉNK! Mi döntjük el, hogy  hogy milyen jövőt szánunk benne magunknak és a gyermekeinknek.

Szeretném azoknak üzenni, akik mindent másoktól vártak, hogy minden csak rajtunk múlik. Köszönjük hogy a Facebookon önkéntesen információt szolgáltató Szárnyas Fejvadász, az ozone.fm, az Hungary SOS, a Segítünk a bajban, és a joszolgálat.hu, mellett olyan média celebek, mint Vujity Tvrtko, illetve az egyszerű facebook polgárok tömegei, mint például Patricia és a segítséget felajánlók sokasága, információkkal, szervezéssel segítették ki a hócsapdában rekedt ismeretleneket.

Ezt az összefogást szeretné a joszolgalat.hu a továbbiakban is fenntartani, működtetni. Mert mindig szükség lehet segítségre, tanácsra, önzetlen jóakaratra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://joszolgalat.blog.hu/api/trackback/id/tr545139225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása